Schladmingi hétvége – Holzhackerstube

Schladmingi hétvége a hobbista szemével – Balla Zoli beszámoló!

Sajnos lassan már rendes hobbistának se nevezhetem magam, ugyanis eddig egy-két János-hegyi kisbicós tekerésen kívül nem sikerült összehoznom semmit – csak tologattam szegény Sessiont egyik sarokból a másikba. Úgyhogy nagy örömmel vettem, mikor kaptam a hírt, hogy egy schladmingi különítménybe beférhetnék, ha szeretnék. Ráadásul fix útitársak Zámbó Dávid és Palotai Gábor lennének, illetve be van ajánlva egy tuti új szállás is közvetlenül a pálya mellet (!) panorámával, reggelivel, vacsorával, meg amit akarsz… Így nem is volt kérdés és már este pakoltam a cuccaimat, intéztem a szabit és vártam az indulást.

Péntek reggel pakolás és indulás Budapestről a lelkesedés miatt nem is kicsi tempóval, így már szegény kisbusz 50 kilométeren belül eleresztette a vizet. Nagy fehér gőz, lassítás, matekolás, de szerencse a szerencsétlenségben, hogy pont a tatabányai kihajtó előtt, így ott le tudtunk jönni és mivel Dávid Tatabányán mindenkit ismer a kocsi egy órán belül már szerelőnél is volt. Sajnos az aznapi lejtőzésnek így nem sok esélye maradt, de legalább tanultunk egy nagyon fontos szakszót, a “Púpos dugót” amivel máris megoldódót, hogy fog mindenki szólítani mindenkit! 😀

A kocsi tehát elkészült és gyönyörűen ki is vitt minket. Megtaláltuk a szállást is a pályától tényleg egy percnyire. Kiderült, hogy magyar a vendéglátó is, akinek elmeséltük, hogyan sikerült egy napot késni. Amúgy már kezdésnek nagyon rendesek voltak ugyanis, ami vacsorával készültek, ahhoz mindannyian finnyásak voltuk, de perceken belül kaptunk egy másik menüt, így legalább a nap vége jó lett: teli has, zuhany, mindenki külön szobában és végre pihenés, hogy a szombatot bírjuk szuflával.

Reggel fél 8-kor Gábor már rá is rúgta mindenkire az ajtót, reggeli kikészítve, úgyhogy irány le tápolás. Mi Dáviddal még kértünk egy jó kávét pluszban, hogy nyugiban a teraszon nézelődve beküldjük a hosszú nap kedvéért, de Gábor azt már nem bírta idegileg: már full cuccban pakolta ki a járgányokat. Nekem az is vagy fél órába telt, mire eldöntöttem, hogy mibe öltözzek – hideg lesz esővel vagy 40 fok napsütés?

Egy fél körünk egyből volt is bemelegítésnek, mire leértünk a felvonóhoz, ahol a szálláson kapott kártyával 20% kedvezménnyel lehetett venni a kétnapos jegyet, ami azért már nem rossz. Irány a középső állomás és persze egyből a legendás DH pálya. Tudtam, hogy itt nem lesz sok mellébeszélés ezzel a brigáddal, szóval gatya fel, aztán hajrá!

Kicsit saras volt még a nyom, de Schladmingot ismerve, ha jó idő van, nagyon gyorsan szárad, tehát lehet majd menni – nem lesz gond. Viszont igen hamar kiderült, hogy erősen túlöltöztem a dolgot, de szerencsére a szállás nagyon közel volt, hogy át tudjak öltözni egy szellősebb réklibe, ugyanis Gábor mellet ilyen macerákat nem nagyon engedhet meg magának az ember – ott menni kell, ha megy a felvonó, különben kapod az osztást. 😀

Később is jól jött a szállás közelsége, amikor kiderült, hogy mindkettőnk fékét jó lenne légteleníteni, mert itt van lejtés és rázás bőven, szóval kijön a hanyagság. Nekem egy új fékbetét se ártott, mert használatban volt nálam rendesen. A többiek persze mondták, hogy lehet azt kevesebbet is húzni, de ki hisz nekik.

Összességében a bike park nagyon jó, van tökéletes nyom a kisebb bringáknak és egy minden igényt kielégítő fő csapásvonal is, ahol aztán lehet tanulni meg edződni és jó dolgokat ellesni az ügyesebbektől – már persze ameddig látod őket. A nap végére viszont úgy fogod kívánni a zuhanyt, az élelmet és a pihenést, mint még soha. Főleg, ha esősebb időszak után csupa fékgödör a pálya. A végére már azt is sikernek könyveltem el, ha be tudtam húzni a féket. Bár Dávid is hasonló cipőben járt, tehát itt nem árt, ha az embernek formába van a keze. Pláne, hogy minden pihenő kb. addig tartott, amíg én utol nem értem őket. Este a szálláson ment is az alkar renoválás mindennel, amit be lehetett vetni, illetve a jó kaja és a gyors alvás.

Vasárnapra is korán kelést terveztünk, mert elég komoly esőt jósoltak és előtte még szerettünk volna annyit menni, amennyit csak lehet. Szerencsére a szállásadók nagyon képben voltak, hogy milyen idő várható és maguktól felajánlották, hogy nyugodtan maradjanak a cuccok illetve hazaindulás előtt mehet a zuhany és akár még egy gyors kaja is, hogy bírjuk az utat. Szóval elismerésem, így kell ezt csinálni.

Nekem a nap picit ballul sült el, mert sikerült egy olyan mutatványt összehoznom, amit máig se értek: egy gyökeresebb részre behuppantam nem túl nagy tempóval, így persze megcsúszott az eleje, de már a levegőben éreztem, hogy nem lesz meg, ezért szépen ki is trappoltam, meg ment egy kis rollerezés és így normálisan még le se könyököltem. Megdicsértem magam, hogy ügyes vagyok, és nyomultam is tovább, mire a következő kanyarban már elkezdtem érezni, hogy valami nagyon folyik a vádlimon. Lenéztem, és látom, hogy ömlik a vér. Bakker a jó kis taposó pedálnak sikerült egy szép mély per jelet húznia a vádlimba. Én meg milyen büszke voltam, hogy karcolás nélkül megúsztam. Robogtunk is le vele gyorsan a bolthoz, hogy ott hamar kitaláljuk, hogy ezt azért nem ártana kitisztíttatni, illetve összevarratni, hogy ne fertőződjön el, meg ne nyíljon tovább. És persze az eső is megérkezett közben.

Az egyik bikeparkos alkalmazott kérdés nélkül el is vitt a korházba, ahol csodálatosan el is látták a sebet. De annyit hadd mondjak, hogy a legjobban az egészben nem is a sérülés fájt, vagy, hogy így kimaradok a bringázásból, hanem az a hihetetlen különbség az itthoni és az ő egészségügyük között. De ebbe inkább bele se menjünk. Mindenesetre, ha már megsérül az ember, lehet, hogy jobb, ha nem idehaza teszi. :))

Kb. egy óra múlva már visszafele bicegtem a parkhoz, ahova addigra megérkezett a beígért égszakadás, ami még Gábort is egy óra szünetre kényszerítette, de persze ő utána még lenyomott egy pár kört a bizti kedvéért. :)) Közben Dávid felment a kocsiért, meg a zuhanyért és megint a szállásadók segítségére szorultunk, mert az akkumulátornak sikerült valamitől lemerülnie. Segítettek betolni és útba igazítani, hogy mit lehet tenni, ha komolyabb a baj és nem tudnánk hazajutni, de szerencsére azzal már nem volt gond. Időben hazaértünk és reméljük, hamarosan indulhatunk is vissza. Csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy menjen, mert élmények és jó sztorik többek között így lesznek az életben! Pacsi!

Szállás:
http://www.holzhacker.net/

https://www.facebook.com/holzhackerstube/?fref=ts