Schladming FROride Getrollin’
8-10 éve bicikliztem először Schladmingban, és életem első köre ott Gulyás Misihez kapcsolódik, ugyanis ő ment elöl, mögötte DH Tibi, Szedő Junior, Dalma, majd én. Nekem teljesen ismeretlen volt minden, így csak tapadtam Dalma hátsó kerekére és reméltem, hogy nem halok meg. A második körben jöttem rá, hogy tényleg közel suhintgatott a Kaszás, mert amikor egyedül jöttem lefelé, többször meg kellett állnom a nehéz részeknél, amiken az előző körben csak átsuhantam a többiek vonatának végén utazva.
Aztán azóta már kicsit jobban ismerem a nyomokat, mert Misi és a Bikemag jóvoltából sajtósként legtöbbször ott voltam a záróbulin, ami mindig egy jó hangulatú közös bringázás volt. Kicsit olyan érzéssel, mint a régi DH és 4X versenyek, ahol az ország összes lejtőzője összejött és együtt bulizott.
Tavaly a FRO Racing alapító tagjaival ott fogalmazódott meg bennünk, hogy létre kellene hoznunk ezt az egyesületet, amit utána meg is tettünk. Idén ősszel pedig Misi megkért minket, hogy szervezzük meg helyette mi a Getrollin’ hétvégét, mert ő külföldre utazik.
Így hát felizzottak a telefon- és internet vonalak a Ridehouse-t vezető alapító tagunk, Sallai Gergő, a tulajdonos Zarándy „Zaza” András és Budapest közt. Az pár nap alatt látszott, hogy a ház pikk-pakk meg fog telni. Mivel a kedvező ár előre ki lett fizetve, ezért pontos befizetési határidőket kellett szabtunk a résztvevőknek – jelentkezési sorrend függvényében -, ami egy-két régi záróbulisnak újdonságként hatott, így sajnos volt, aki kimaradt. Épp ezért, ha lesz következő alkalom is jövőre, akkor a jelentkezési feltételeket megpróbáljuk majd még egyértelműbben megfogalmazni.
Bő egy hét alatt összeállt a névsor és elkészült a kijutási terv is. Cser Máté tagunk pedig vállalta, hogy a csütörtöki és pénteki napra szervez nekünk egy kisebb és egy nagyobb enduró túrát.
A társaság zöme szerda este és éjjel meg is érkezett, majd szolid mulatozásba kezdett, így közel kettőkor kerültünk csak ágyba.A reggel 8-as csapat eligazításon emiatt elég kókadt 
volt mindenki, főleg, hogy esett az eső. Ezért egy kicsit később indultunk el a bő egy óra autózásra lévő Maria Almba. Sokan panaszkodtak, hogy minek egy órát autózni, ha már úgyis Schladmingban vagyunk, de Máté terve bejött, mert ott nem esett, így megérte az utat. Rövid szerelés és beállítgatás után el is indult a 15-20 fős sereg az egyórás mászásra, ami közben jó volt eldumálgatni a rég nem látott cimborákkal, meg az új arcokkal is.
Kényelmes tempóban felmásztunk, majd jöhetett a lefelé, ami nagyjából négy részből állt. Az elején egy keskeny peremen futó, gyökerekkel tűzdelt ösvényen haladtunk, majd egy vízmosásos, saras ösvényen, ahol kezdődtek is az esések. A harmadik rész volt a legjobb, ahol gyökerek, izgalmas kanyarok és bőséges nyomválasztási lehetőség volt.
Zárásként pedig egy kellemes, sprintelgetős szintúton hajtottunk vissza a kocsikhoz. A keményebbek mentek még egy kisebb 45 perces kört is, a többség meg addig kényelmes tempóban összepakolt és elindult hazafelé.
Késő délután Gergő remek spagettivel várt minket, így este igazi üzemi konyhává alakultunk, aminek az volt az előnye, hogy az egész csapat együtt maradt és dumálgatott. A vacsora közben pedig már azonnal megnézhetőek voltak az aznap készült videók és képek, így lehetett egyből oltogatni egymást.
Másnap már sokkal jobb időnk volt. Délelőtt felautóztunk Ramsauba, majd onnan elkezdtünk feltekerni a Dachsteinre vezető aszfalt úton a kb. 2/3 távnál lévő első hüttéig, ahol egy kis sörözésre meg is állt az előörs, amihez persze mindenki csatlakozott.
Szerencsére onnan már csak gurulás következett, ami azt jelentette, hogy egy saras és tehénkakás réten csapattuk végig, aminek az alja már erősen triál pályára hasonlított a meredeksége és sziklássága miatt. Szerencsére mindenki nagyobb bakik nélkül lejutott, és egy szép nyomvonalú úton vissza tudott tekerni a kocsikhoz. Ott két részre szakadtunk, mert egy rövid mászás után haza lehetett gurulni a Ridehouse-hoz, vagy az autókkal le lehetett menni a Planaira, ugyanis a jó idő miatt pénteken is ment már a felvonó.
Mi Putzer Alexszel ez utóbbit választottuk és életünk legjobb 4 körét tettük meg a nagyon élvezetes, de itt-ott még kissé süppedős talajú új nyomokon, amelyek több mint ideálisak voltak enduróval.
Este meg aztán nagy grillezésbe kezdtünk, ami egy nagyon jó hangulatú dumálgatós, iszogatós éjjelbe torkollt.
A szombati nap lett a parkozásé, amibe szerencsére délelőtt az idő is besegített. Egész nap róttuk a köröket és pózoltunk Kimura Zsolt és Szász Norbi fotóhoz, meg Radnai Nándi videóihoz, bár szervezésileg kicsit hiba volt a VK pályán fotózni, amit addig senki nem járt még be.
Ebből aztán lettek is kisebb nagyobb esések, letalpalások, hisztizések, meg sok vicces fotó. Jövőre ezt majd okosabban, mondjuk, a nap második felére szervezzük. A fotózáshoz viszont extra bónuszként a Limit Racingből Liszi Attila tartott rögtönzött elméleti oktatás az ideális nyomokról, ugrási és kanyarodási technikákról.
A profi fotókon és a jó hangulaton kívül a hétvége egyértelmű előnye volt, hogy aki bringavásárláson törte a fejét, az itt elég sok mindent kipróbálhatott, ugyanis volt itt alu Mondraker Dune különböző felszereltségekkel, itt volt Holczer András egynapos YT Caprája is.Radnai Marcel kihozott pár alu Specialized Enduro teszgépet, de voltak fullos Giantok Reignek és persze Sala karbon Trek Slashe és Putzer Alex csúcs Mondraker Dune Carbon XR-je is megnyomogatható és meghajtható volt.
A közös bicajozás és kamerázgatás nagy hátránya, hogy mindenki hajlamos egyre gyorsabban menni és egyre többet vállalni, és ilyenkor sokszor utolér minket a végzet.
Elsőnek Winkler Gábor ütött egy nagyot a bordáival a talajra, meg a mellkasán lévő kamerájára.
Szerencsére hamar összeszedte magát és roboghatott tovább a vonat az alsó sípályás szakaszon. Én próbáltam Alexet és Krisztiánt követni, de egy balos kanyarban aláfordult a kormány, így le kellett tesztelnem a Bell bukóm ütésállóságát. Mire kibogoztam magam a bringa alól láttam, hogy már jópáran körülállják Alexet a következő kanyarban, aki csak fekszik. Pár perc múlva már egyértelmű volt, hogy a válla nem okés, így letoltam a bringáinkat és azonnal elhúztunk a kórházba.
Szerencsére ott már profik az ilyen sérülések ellátásában, így egy bő órás és alapos kivizsgálás (CT, röntgen, ultrahang) után kiderült, hogy egy masszív kulcscsonttöréssel van dolgunk. Bent is tartották az öregharcost az éjszakára.
Hazaugrottam a motyójáért, majd meglepetésemre a kórház várójában találkoztam Csopéval, aki pedig DH Tibit hozta be egy gyors alkar összevarrásra. Ugyanis miután mi eljöttünk a kórházba, megeredt az eső és nagyon csúszóssá vált minden nyom és Tibi egész egyszerűen lecsúszott arról a fa rámpáról, amin az előző napokban már vagy 15-ször gond nélkül leugrott.
Az este így egy kicsit már nyomottabb hangulatban telt, ami reggelre sem változott, mert folyamatosan szakadt az eső. Ezért a három napos fáradtsággal a lábában és a Holczer András féle hordós sörökkel, meg a Koch Marci féle pálinkákkal és borokkal a testében – a sármenőket leszámítva – a csapat nagyobb része inkább úgy döntött, hogy pihen és hamarabb elindul hazafelé.
Összességében tehát szerencsések voltunk, mert három esőmentes napon tekerhettünk remek helyeken, kiváló biciklikkel és nagyon jófej emberekkel. Reméljük, jövőre ki tudjuk küszöbölni az első alkalomból adódó gyermekbetegségeket és még változatosabb és még olajozottabb programokkal várhatunk mindenkit.
KG Ádám
fotó: Szász Norbert; Kimura
További képek:
You may also like
