CUBE STEREO 120 HPC TM 29 – Nem a méret a lényeg
Sebestyén Krisztián
Posted On szeptember 29, 2020
Szerző: KGÁdám
Fotó: KGÁdám, Kovács-Gombos Gábor
CUBE STEREO 120 HPC TM 29 – Nem a méret a lényeg
A kerékpáripar velünk együtt hosszú évtizedek óta keresi az „ideális” montit, ami mindenre jó. Sokáig az AM, azaz All Mountain gépekben látták a megoldást, majd az utóbbi években az endurókban, amik az EWS felfutásával mára teljesen elvadultak a DH irányába a legújabb 180-190 mm-es villákkal. Szép lassan azonban kiderült, hogy a tömegsport igényeket nem annyira a rugóúttal, hanem a jó geometriával lehet kiszolgálni. Ehhez pedig a recept egyszerű: fogj egy maraton/túragépet, tartsd meg a viszonylag jó súlyát és morcítsd meg a 3 évvel ezelőtti enduró geometriával és nevezd el Down Countrynak. Idén év eleje óta gyakorlatilag minden nagy gyártó ezzel a recepttel próbálkozik lsd. Yeti, Santacruz, YT, Transition, stb. A CUBE-nál ez a modell a 120-as termékcsaládon belül a 120 HPC TM.
A Cube 120 HPC TM 29 nem egy olyan frappáns név, mint mondjuk az áthallásos Hightower a konkurenciánál, de olyan kocka németesen azért benne van a lényeg: 29-es kerék, 120 mm-t mozgó váz (és ha már kocka németek: a BIKE magazin laborjában egész pontosan 124 mm utat mértek a vázon), karbon alapanyag (ez a C a HPC-ből) és vadulásra tervezve (TM – Trail Motion). A Cube-nál ez utóbbi betűkombináció mindig a kategóriánál (AMS 100 és Stereo 120, 140, 150, 170) egy fokkal nagyobb villát, legalább elöl komolyabb féket és masszívabb gumikat jelent. És a gyáriak közlése szerint általában ezekből a modellekből fogy a legtöbb.
A 120 az új 150?
Ha valaki régóta követi a fejlesztéseket, akkor láthatja, hogy a rugóút évről évre nő és minden kategória a lejtőzés felé mozdul(t) el, ami egyre nehezebb gépeket jelent. A 29-es kerék most már mindent visz, ahogy kötelező kellék a széles felni és kormány, meg az állítható utas nyeregcső is. Már csak ezekből simán plusz fél-egy kiló extra is rákerült minden kategóriára 100 mm felett. Azaz egyre nehezebb könnyű, túrázásra szánt montit találni, holott az átlag bringás semmivel se lett ügyesebb vagy erősebb az utóbbi években és továbbra se akar KOM-ot menni minden lejtőn, sőt, nem is akar lemenni minden elé kerülő lejtőn, hanem csak élvezni szeretné a gurulást a meló utáni körön. Ehhez valóban nem kell 160 mm rugóút, hanem csak egy mérsékelten lapos villaszög, a mászáshoz kellően meredek nyeregvázcsőszög, meg egy 120-130 mm-s kontrolált mozgás. Ha ezt közepesen nagy gumikkal és egy erősebb fékkel párosítjuk, akkor egy olyan gépet kapunk, amivel hazai körülmények között a legszélesebb körben szolgálhatjuk ki az igényeket. Hogy mennyire széles a spektrum, azt kicsit lejjebb fejtem ki.
Alu vs. karbon
A Cube régóta kínál már 120-as gépeket, ráadásul ez a TM modell már tavaly is létezett szinte pontosan ugyanezzel a felszereltséggel. 2020-ra viszont szétbontották a termékcsaládot és lett két alapabb aluvázas modell, meg két új karbon vázas gép, amelyeknek csak az eleje karbon, de még így is kb. 800 grammot rávernek az alu vázra és még a Canyon konkurens, teljesen karbon modelljénél is könnyebbek lettek egy picivel. Ami annak fényében jó kis fricska, hogy a Cube hagyományos értékesítési modell keretén belül teszi mindezt szinte azonos áron és felszereltséggel.
A formai jegyek követik a többi karbon modellét, tehát aki látott már 140-es, vagy épp 150-es karbon Stereót, az csukott szemmel is el tudja képzelni, hogy ez milyen. Ráadásul a TM modelleket még zömmel színben is egységesítették, azaz (sötét és fent még sötétebb) matt szürke (vagy inkább grafit) alapon kaptak fényes narancs elemeket, ami elég bikán néz ki élőben.
Felszereltség
Tavalyhoz képest nincs nagy újdonság: 134 mm-t mozgó FOX villa, FOX tag, Sram 1×12 sebesség (és nem csaltak a sornál, mint sok versenytárs, azaz 10-50), elöl 4-, hátul 2-dugattyús XT fék (bár azt a 20 gramm különbséget megérné a potencianövelés hátul), flancos, színben passzoló Newmen kormány és stucni.
A Fulcrum kerék viszont nekem elsőre gyanús volt. Az összehasonlító tesztekben mindenhol ódákat zengtek a súlyáról, ez meg kőnehéznek tűnt és nem csak érzésre, hanem a mérleg is sokkal többet mutatott, mint amennyinek más magazinok mérték. A honlapon 23–mm-es felnit írtak és a felnin a matrica is ezt próbálta velem elhitetni. Ugyanakkor láttam, hogy szélesebb ennél. És a tolómérőt már nem lehetett átverni: 27 mm, ami megmagyarázza a súlyát. Ezen kívül tavalyról maradt még a színben passzoló, ámde kényelmetlen SDG nyereg és markolat is. (Gyártott már egyáltalán kényelmes nyerget valaha az SDG?)
Az elején annyit csaltam csak, hogy a gyári alu hajtókart cseréltem az 150-es Stereómból megmaradt karbon karra (-230g), amúgy a fotókon még minden más gyári. Így volt 13,9 kg pedállal, belsőkkel a házi mérés szerint.
Három az egyben?
Sokat vártam ettől a géptől, mert évek óta érzem, hogy a kerékpáriparnak ebbe a „kis rugóút – vad geó” irányba kellene mennie, hiszen a felhasználók zömének sokat kell tekernie az első kisebb dombig is, durva terepre meg aztán pláne ritkán jut el, azaz a bringázásaink zömében teljesen feleslegesen cipeljük egy 160 mm-es gép plusz súlyát.
Az első, ami feltűnt, hogy sokkal többet biciklizek vele. Nem is csak az alkalmak száma nőtt meg, hanem a távok. Az enduróval térdvédő nélkül, meg csak úgy túrázni ritkán indultam neki. Kicsit azt éreztem a nagy géppel, hogy oda vagyok kötve bizonyos pályákhoz, míg most csak felkapom a bukót, kesztyűt és akár csak a környékbeli meredek utcákban is szívesen tekerek, meg örömmel megyek el felfedező utakra, de ha kell, akkor bármelyik megszokott endurós nyomon zúzhatok egyet. Egységnyi idő alatt pedig sokkal többet tekerek, hiszen nagyon könnyen és gyorsan lehet vele haladni. Az első hetekben egy sor mászó és még néhány könnyebb szakaszon lévő lejtőző PR-emet is megdöntöttem a Strava szerint, ami nem olyan meglepő, mert tényleg egy ideális kompromisszum a geo, amivel nagyon jól mászik és lejtőzik is a gép.
Tavaly egy tesztsorozatban bebizonyítottam, hogy az endurók kellően sokoldalúak ahhoz, hogy hazai maraton, enduró és DH versenyeken érdemben is rajthoz lehessen állni velük, de azért vitathatatlan, hogy a maratonon vannak legkevésbé elemükben.
Idén a vírus miatt semmi nem úgy alakul a versenyek kapcsán, ahogy azt télen elterveztük, de kíváncsi voltam most is, hogy ez a kisebb gép, hogyan viselkedik háromféle gumival: azaz a gyári, általános célú Nobby Nic-ekkel, maratonos Racing Ralph és Ray külsőkkel, meg a Supergravity-s Magic Mary-kkel.
A RR külsőkkel és lefelé fordított stucnival már önmagában is nagyon suhanós, tulajdonképpen maraton gép lett belőle, de egy igazán könnyű kerékszettel megspékelve már kényelmesen 13 kiló alatt van (XL méretről beszélünk), ami hobby szinten már bőven versenyképes. Felfelé csak középre állítani, vagy teljesen zárni kell a tagot és máris nyélen lehet tolni a HHH tetejéig, akár az erdőben, akár az aszfalton. A mérsékelten lapos villaszög és a kellően meredek nyeregvázcsőszög a feszes taggal jó tekerő testhelyzetet ad, ami hosszú távon is tartható. A túloldalon meg elsőre végig lehet ugrálni vele a Yoko összes ugratóját és még ügyelni is kell, nehogy túlrepüljük őket. Persze itt már az XC gumik erősen lekorlátoznak, főleg a döntött kanyarokban, ahol a vékony oldalfaluk már nem tart eléggé.
A bringa fejlesztésében is résztvevő ex német enduró és DH bajnok André Wagenknecht ezt a gépet tartja a kedvencének és gyári szponzoráltként mindenféle gumihoz hozzáférve mégis a Nobby Nic-et használja hátul (elöl MM), ami tényleg egy jó kompromisszum ezen a gépen, hiszen pont erre a többféle célra lett kifejlesztve (igen, a rosszmájúak azt is mondhatják, hogy semmire se jó igazán). Én a tervek szerint a súlyra ügyelve a RR-ra szavaztam kezdetben, de annyival többet tud a gép nála, hogy az egyik körön, egy sziklás szakaszon gyakorlatilag leszakadt a felniről és a tej se tudta megfogni. Finomkodni, meg elkerülni az izgalmas szakaszokat pedig nem fogom, csak azért, mert nem bírja a gumi. Élménybringásként ennél fontosabb nekem a buli. Szóval, a NN nekem is egy jó kompromisszum, igaz a Schwalbe gyári adatainál jó 50 grammal nehezebb mindkettő.
A nagy enduró gumikat, magas DH kormányt pedig a Wexl parkban tett látogatásunkra tettem fel. Az eső sajnos lerövidítette az egésznapos élményt, de annyi egyértelműen kiderült, hogy egy ilyen könnyű parkba pont ideális ez a gép: a 66,2 fokos villaszöggel és a feszes rugózással a Flow nyom szűk kanyarjaiban sokkal könnyebb volt tartani a tempót, mint egy nagyobb géppel. Az eldobókról pedig jóval kisebb sebességgel is ívre lehetett rántani a kis súlya miatt. Persze a 124 mm hamar elfogy, azaz egy komoly enduró lazán elveri egy meredek, gyökeres szakaszon, de az egyre divatosabb trailcenterekben és flowline-okon abszolút elemében van és ez az, amire a legtöbben vágynak, ha montira ülnek.
Ha választanom kellene egy mai nagy enduró és egy ilyen 120-as gép közt, akkor én ma már valószínűleg inkább erre szavaznék, mert sokkal több területen ad élményt, hazai körülmények közt pedig mindenképpen felhasználóbarátabb. Ugyanakkor ezzel a modellel sem született meg a bevezetőben említett mindent „IS” tudó gép, de az biztos, hogy ezzel a Cube-bal már közel járunk hozzá – az eredeti, teljes szabadságot jelentő hegyikerékpár fogalmához pedig feltétlenül.
Forgalmazó: Velobike Kft.
Fogyasztói ár: 999.990 Ft
Felszereltség és geometria:
