Bükk Maraton (vagyis dózerutas kanyargás)

Rózsavölgyi Péter beszámolója:

A Duna maratonos megrogyásom után kicsit féltem a Bükktől, mert a hétvégére megint közel 40 fok meleget ígértek. Aztán ha 40 nem is lett, de egy kellemes 35 azért megvolt.
Persze mindenkinek ugyanannyira süt a nap, szóval… Az eddigi rövid, de kalandos maraton pályafutásom alatt már megtanultam, hogy a taktikám csak az kell, hogy legyen, hogy mereven nézem magam előtt a master2 kategória menőjének Kefének a kerekét, és amíg tudom, követem.

Ugyanis a master2 kategória (40 év fölött) top3 versenyzője rendszerint simán elkeni a teljes felnőtt és master1 kategóriát, csak 1-2 fiatalabb versenyző tud velük menni. 1996 után most újra az első sorból rajtoltam egy cicanacis versenyen, úgyhogy rögtön tartottam is magam a taktikához. Nem sokkal a rajt után előre állt Dallos Kornél (végül ő nyerte a master2-t), és elkezdett valami ultra tempót diktálni. Az első emelkedő 13km-es volt, de 4km után már csak 5-en maradtunk az élmezőnyben; egy fiatal, a három mutáns master2-es, plusz jómagam. 10km-ig bírtam Kornél tempóját, utána muszáj volt váltanom saját sebességemre, és innen tök egyedül mentem a verseny végéig.

A vége így master1 első hely, ami az abszolútban az 5. Sajnos megint egy olyan pályán kellett versenyezni, aminek köze nincs a montizáshoz. 100%-ban dózerút+beton… Nem tudom, hogy ez miért jó, de ez van, pedig a Bükkben azért lenne nyom bőven. Azt sem értem, hogy a rövidtávos mezőnynek miért nincs beszólítása. Sokszor kisgyerekek vannak az első sorokban, és hát a rajt után nincs barátság, előbb-utóbb baj lesz belőle. Értem én, hogy a rövidtáv az rövid, de ezt a megkülönböztetést nem tudom mi indokolja… Talán a szövetségnél tudják.
Nagy köszönet az edzőmnek a felkészítésért,

https://www.facebook.com/kerekparosedzo/?fref=ts
és a https://www.facebook.com/squeezymagyarorszag/?fref=ts az energiáért